Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Több mint kétezer ember telepítettek ki a két településen kedd este. A Kormányzati Koordinációs Bizottság veszélyhelyzetet rendelt el a térségben - egyelőre megelőző jelleggel. A Mátrából lezúduló nagy mennyiségű víz miatt kellett végrehajtani a kitelepítést. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője a helyszínen tartózkodik.
Kormányzati Koordinációs Bizottság kedd este tíz órától ülésezett a Belügyminisztériumban, kormánytagok és szakértők részvételével. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter tizenegy óra előtt jelentette be, hogy a Nógrád Megyei Védelmi bizottság kérésére veszélyhelyzetet rendeltek el Pásztó és Hasznos térségére. Egyelőre megelőző jelleggel hozták az intézkedést, szerda reggel felülvizsgálják, szükséges-e fenntartani. A helyszínre utazott a katasztrófavédelem vezetője is, a honvédséget elsőfokú készültségbe helyezték.